| Szerző: New York Café

Kosztolányi Dezső - Az állandó csínytevő

Kőkeményen dolgozott, bár sokszor elkártyázta az utolsó vasát is. Elképesztő műveket alkotott, eközben folyton valami viccesen, polgárpukkasztón járt az esze és ehhez barátokat, cinkosokat is talált. Szinte a New York Kávéházban élt – mint megannyi más kortársa.

Kosztolányi Dezső - New York Kávéház

Szabadkán született 1885. március 29-én, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. Csáth Géza unokatestvére.

Viszonylag korán megtanult írni, olvasni és még angolul is, méghozzá nagyapjától, aki 1848/49-es honvédszázados volt Bem seregében, személyesen ismerte Kossuth Lajost és beszélgetett Petőfi Sándorral is.

A gimnáziumot Szabadkán kezdte, majd Szegeden tette le az érettségit magántanulóként. Első írása, amely nyomtatásban megjelent, Egy sir című verse volt, ezt a Budapesti Napló 1901. október 26-i, 295. száma közölte.

1903-ban Budapestre költözött, és beiratkozott a bölcsészkar magyar–német szakára. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Babits Mihállyal, életre szóló barátság alakult ki Karinthy Frigyessel, aki ekkor matematikával és fizikával foglalkozott és megismerkedett Füst Milánnal is.

Fiatalságuk és a korra jellemző fővárosi életstílus hamar a New York Kávéházba repítette az ifjú barátokat. Hamarosan törzsvendégek is lettek itt. Az akkori Budapest egyik legjelentősebb vendéglátóhelyén bankárok, grófok, gyárigazgatók is megfordultak, ám az írókról, művészekről és a kor neves irodalmi lapjainak – köztük a Nyugatnak – szerkesztőségi asztalairól szóló anekdoták és visszaemlékezések tették igazán híressé.

Kosztolányi Dezső eleinte a Nyugat asztala körül, valamint – Karinthyval együtt – a karzaton helyet foglaló, nagyhangú társaság, a „vadak” tagjai között tűnt fel. Ezek az ifjak folyton heccelődtek, vitatkoztak, üldögéltek a galérián és írták verseiket vagy cikkeiket, miközben igyekeztek közelebb kerülni Osvát Ernőhöz és a Nyugat törzsasztalához. Kosztolányi és az akkori bohémtársaság „krémje” lényegében egész napját a kávéházban töltötte.

Kosztolányi és Karinthy kapcsolatára leginkább kölcsönös ugratásaik voltak jellemzőek, bár időnként másokat sem kíméltek, és amíg társat találtak ezekhez a viccekhez, nem is fogták vissza magukat. A legjobban mégis egymást szerették szekírozni:

„Karinthy egyszer egy egész gyereksereget bérelt fel barátja, Kosztolányi megviccelésére. A gyanútlan Kosztolányi Dezsőt népes gyerekhad fogta körül, s a költő szorgosan osztotta az autogramokat a lurkóknak. Az aláírás-tulajdonosok azonban újra meg újra sorba álltak, hogy az irodalmár harmadszorra-negyedszerre is papírjukra írja a nevét. – Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás? – kérdezte a költő meglepetten. – Tetszik tudni – jött a betanult válasz –, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt.”

 

A halál bizarr visszatérő szereplője volt közös játékaiknak. Az elmúlás nyomasztó mivoltát fekete humorral oldották fel. Az egyik legjellemzőbb haláljátéka Kosztolányinak és szűk társaságának, lakótársainak az volt, hogy halálos betegnek vagy halottnak tettették magukat. Ahogyan Kosztolányi Dezsőné írja: „az ilyen természetű játékoknak többnyire Csáth Géza, az uram unokaöccse volt a kezdeményezője –, ravatalra feküdtek, égő gyertyák közé, úgy várták egymást, majd a halott elröhögte magát a ravatalon.” Beszámolók szerint Karinthyt és Kosztolányit temetésre sem lehetett elengedni, mert rendre röhögő görcsöt kaptak, ehhez elég volt annyi, hogy valamelyiknek eszébe jutott valami vicces, amit aztán ki is mondott. Többször is a nevetést visszaszorítva menekülniük kellett a ravatal mellől, nehogy botrány legyen a viselkedésükből.

A barátok ezer fokon égtek, nem csak a kávéházban vagy otthon, hanem az utcán is. Egy legenda szerint többek között Kosztolányi és Karinthy alapították meg az úgynevezett Balkán Egyletet, amelynek célja Karinthy leírása szerint:„..a galád polgárpukkasztás, különféle csínyek, utcai botrányok, beugratások, műverekedések rendezése, persze örökös bohém pénzzavarban, összevissza csatangolás a század eleji hirtelen modern metropolisszá duzzadt fővárosban, az amerikaiasan fényűző New York kávéházból olcsó kifőzésekbe, lebujokba, kártyabarlangokból kültelki bordélyokba és így tovább.

Kosztolányi híresen szeretett kártyázni, már-már szenvedélybeteg volt, nem egyszer minden pénzét a kártyaasztalon hagyta. Tárcái között több, kártyával kapcsolatos megjegyzést is találni.  „A kártyázás démoni mulatság: ez a leghelyesebb kifejezés, mert az általa szerzett élvezet lélektani alapjára mutat. ...a kártyás perverz, különleges, merész és álmodó ember. ... Kell kártyáznod? Helyes, elő az erszényt, kezdjük a játszmát, nem itéllek el! És tudd meg, ha egy vagyont vesztesz el egy kártyán pusztán azért, hogy egy kiálhatatlan perc unalmát a veszteség fölött érzett töprenkedés és lelkiismeretfurdalás által elüzd, – még akkor is bölcs embernek tartalak. (1906. március 4-én, a Bácskai Hírlap)

Persze a csíntevések, tréfák mellett kellett élni az hivatalos életet is. A 1904-ben beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol Hegel filozófiájáról, Grillparzerről, Schillerről hallgatott szemináriumokat. 1905-ben hazatért, de nem ment vissza az egyetemre, hanem újságíró lett. Első cikkei többek közt a Szeged és Vidékében és a Bácskai Hírlapban jelentek meg. 1906-ban a Budapesti Napló kérte fel munkatársnak Ady Endre helyére, aki akkor épp Párizsból küldte tudósításait. 1907-től A Hét is rendszeresen hozta verseit, műfordításait, kritikáit.

Később – minden próbálkozása ellenére - besorozták és a szegedi honvédgyalogsághoz került. Míg az újoncok a kaszárnyaudvaron katonai felszerelésben sorakoztak, addig ő világosszürke angol ruhában, hosszú sárga nyakkendőben állt közéjük, jelezvén ezzel, hogy nem teljes mértékben tartozik oda. Végül egy vasárnapon az ezredeshez beadta névjegyét, aki elbeszélgetett vele verseiről, a színházi életről, majd elbocsátotta. Ezután felülvizsgálatra hívták be, s alkalmatlannak nyilvánították.

1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő volt a fogadtatása, egyedül Ady bírálta. Adyval végül kölcsönösen kritizálták egymás műveit, sohasem tudták elfogadni egymást. A szegény kisgyermek panaszai (1910) a Nyugat első nemzedékének, de talán az egész 20. századi magyar lírának legsikeresebb és legnépszerűbb kötete. Az első kiadásban 32 vers jelent meg. 1923-ig 63 versre bővült a kötet.

1910 telén ismerkedett meg Harmos Ilona zsidó származású színésznővel a Vígszínház egyik bemutatóján, majd össze is házasodtak. Felesége Görög Ilona néven jelentette meg novelláit például a Nyugatban is. 1915-ben született fiuk, Kosztolányi Ádám, szintén próbálkozott az írással, s néhány szövege megjelent lapokban is.

1915 februárjában a költőt ismét sorozásra hívták, ahol azonban szívbillentyű-elégtelenséggel alkalmatlannak minősítették.

Kosztolányi kapcsolatban állt a szabadkőművesekkel, 1916-ban felvették a Március páholyba, majd részt vett a Világ páholy megalapításában. Bár íróként a politikamentességre törekedett, igyekezett távol tartani magát mind a jobb-, mind a baloldaltól, egy-egy megnyilvánulásáért mindkét oldalról támadások érték.

1933-ban mutatkoztak betegsége, a rák első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, még Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró üdülőben beleszeretett egy fiatal férjes asszonyba, Radákovich Máriába. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.

1936. november 3-án halt meg ínydaganatban, Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének. Felesége, Harmos Ilona 31 évvel élte túl; 1967-ben hunyt el.

 

SZELLEMIDÉZÉS A NEW YORK-KÁVÉHÁZBAN
 

A kávé gőze illan át forogva
a téli reggel füstjén szerteszét
s ott, hol zabáltunk hajdan éhgyomorra
dicsőséget, dohányt és feketét,
 

nők, villanyok között, tombolva nyersen,
a lehetetlent érzem én magát,
szeszélyt, kalandot, sok-sok- régi versem
és ifjúságom vad aether-szagát.
 

Lásd, most jöhetnél, Osvát. A halál tán
el is bocsát, jelenj meg e találkán,
ragyogj föl a barok oszlop megett,
 

hadd lássam egyszer még, örökre sértett
gyászomba, rég eltűnt, fényes kísértet,
vezérkedő, roppant szemüveged.
 

1934

 

Ennek ellenére a „Mélyvízben˝ (állítólag ide dobálták be műveiket a kezdő költők a már elismert költőknek, várva a nagy áttörésre)




New York Café

New York Café Étlap

New York Café Galéria




LEGFRISSEBB HÍREK

New York Művész Páholy

A New York Palota megnyitásának pillanatától kezdve magához vonzotta az alkotókat, legyen szó publicistáról, festőművészről vagy költőről. Bár a New York Palota biztosítói székháznak épült, kávéháza fontos olvasztótégelye lett az alkotóművészeknek, akik vagy gazdagok voltak vagy szegények, ám egy meleg kávéra, némi harapnivalóra és értelmiségi társaságra mindig számíthattak az 1894. október 23-án megnyitott, minden luxust megadó épület falai között. A New York akaratlanul is irodalmi kávéházzá avanzsált.

Ady Endre - New York Kávéház

A Kávéházi Borzas Ady Endre kávéházi gúnyneve volt 1910 körül. Ebből sejthetjük, hogy a XX. század egyik legjelentősebb költője, a magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja nem kevés időt töltött kávéházakban. Többek között a New York Kávéházban is, a karzaton a Nyugatosok szerkesztőségi asztalánál foglalt helyet, miután ennek a lapnak ő is munkatársa volt.

Babits Mihály - New York Kávéház

Az irodalom vezére volt, igazi vezérlőfénye, egyben mumusa lett a költőknek, íróknak, tanítványainak. Roppant műveltségéről, tehetségéről, komolyságáról rengeteg bizonyíték van, a Nyugat főszerkesztőjeként pedig sorsokat formált, sorsokról határozott. A New York Kávéházba nem éppen a féktelenség hajtotta, sokkal inkább a szerkesztőségi munka.

További hírek >
New York Café TripAdvisor