A szenvedélyes magyar író, drámaíró és publicista sem a visszafogott férfiak körét gazdagította. A „magyar Zola” műveivel és személyiségével is hatással volt többek között Ady Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára, Szomory Dezsőre és Molnár Ferencre is.
Néptanítónak készült, de tanulmányait sosem fejezte be. Műveltsége hiányosságait rendkívüli tehetségével sikerült pótolnia. 18 éves korában írnokoskodni kezdett bátyjánál, aki Gyulán volt ügyvéd. Első cikkeit is itt, a helyi lapban sikerült megjelentetnie. Nagy hatással volt rá Jókai áradó meseszövése és Zola naturalizmusa. 1884-es Budapestre költözése után sikerült megjelentetnie Nyomor című novelláskötetét és Faust orvos című regényét, amelyek igen nagy feltűnést keltettek.
Szenvedélyes természetű ember volt. A jóképű Bródy még Kolozsvárra érkezése után elcsábította Hunyady Margitot, korának ismert színésznőjét. A kapcsolatból nemsokára megszületett törvénytelen gyermeke Hunyady Sándor, aki kedvence volt, ő is az irodalmi pályán indult el a későbbiekben. Ebben az időben már házas volt, felesége Fehér Judit. Családját Budapesten hagyta, de anyagilag támogatta őket.
Az 1903–1905 közötti időszakban Ambrus Zoltán és Gárdonyi Géza közreműködésével szerkesztette a Jövendő című hetilapot, amely a Nyugat előfutára volt. Ebben a korabeli társadalom visszásságait bírálta. Közben Erdős Renée írónővel volt viszonya. Az érzelmeit szenvedélyesen megélő Bródy 1905 nyarán, Semmeringen öngyilkosságot kísérelt meg. Miután felgyógyult, ismét újságíróskodott a Pesti Hírlapnál, a Napnál, az Ujságnál és Az Estnél. Bár rokonszenvet érzett a Magyarországi Tanácsköztársaság iránt, abban szerepet nem vállalt. Ennek ellenére az ellenforradalom alatt bécsi emigrációba kényszerült.
Harcias volt és szellemes, tele ötletekkel. Ő volt a korabeli társaságok lelke, egyben az irodalmi divatot is ő diktálta.
1923-ban tért vissza Magyarországra. Hirtelen magára maradt, de nem állt jól pénzügyileg. Még megírta utolsó nagy művét, egy novellaciklust Rembrandtról, az elmagányosodott, megöregedett művészről. Ezt követően kórházba került és elhunyt.
A szenvedélyesség mindenben jellemezte. Nem csak viszonyaira, életvitelére, de az ételek iránt érzett rajongására is jellemző volt ez.
Ignotus híressé vált receptpályázatára Bródy így írta le a pörköltet, egyik kedvencét: “Ez a mi főételünk, akik e nemzeti államban élünk, akár mint a hős Árpád, akár mint a parittyás Dávid ivadéki. Jó erős, paprikás pörkölt – for ever! Az összes pártok ebben a hitben egyesülnek. Ebben nincs vélemény, ízlés és érdekkülönbség. A pörköltben hisz Bánffy is, Hock is és én nagyon félek, hogy Apponyiból nem lett még több, mint ami, csak azért történt, mert nem hitt elég erősen és őszintén a pörköltben, az igaziban. Íme, Andrássy Gyula csak előkelően volt nevelve és épp most hallom az egykori szakácsától – aki ma chef a Margit-szigeti vendéglőben –, hogy a gróf minden étel között legtöbbre becsülte a pörköltet. Nemzeti karakterünknek, éghajlati viszonyainknak legjobban te felelsz meg, pörkölt! De valóban légy is megpörkölve, ne legyél hóka, sápadt, világos. Égő barnának kell lenned és ne legyen alattad a lé rövid, de hosszú se, híg se. És ha csontos borjúhúsból készülsz, leved erősbítésére szolgáljon egy kevés, igen apróra vágott, úgyszólván fasírozott marhahús, ha lehet kemény és színes felsál.”
Krúdy Gyula Írói Arcképek című munkájában igen éles portrét rajzolt a híres irodalmi kávéház, a New York kasszája előtti asztalnál helyet foglaló írótársáról: „Bródy Sándor a New York kávéház kassza előtti asztalánál ragyog, ágál, hízelkedik, mérget kever és gyakran elhangzik kedvelt szavajárása, hogy soha nem olvas újságot. Ez ugyanúgy írói túlzása volt, mint az, hogy azt is hirdette: nem ír kávéházban! Nem írt, inkább dolgozott!”… és olykor olyan dicséretekkel halmozza el egy rendőrségi riport megíróját, amit az élete végéig nem felejtenéd el, máskor egy nagy lármával és kifeszített hassal megjelent új könyv írójának mond két-három szavas kritikákat, amelyeket a megtisztelt úr ugyancsak élete végéig emleget magában, de fogcsikorgatva.”
