| Szerző: New York Kávéház

A New York Kávéház lelke: a kultúra

Újabb évfordulót, immáron az ötödik születésnapját ünnepli a New York Művész Páholy. Március 26-án a New York Palota Roma termében tartották a nagyszabású gálaestet, amelyet az irdalom, a zene, a film, a színpad, a színház égisze alatt rendeztek. A New York Művész Páholy azonban több, mint egy est. A programsorozat küldetés, főhajtás és tisztelet a kultúra nagyjai előtt.

New York Művész Páholy

A New York Kávéház 1894-es megnyitása óta mindig akkor volt a legsikeresebb, amikor művészetpártoló vezetők irányították. Mint ahogy a Világ Legszebb Kávéházának vezetője, Szabó Csaba megfogalmazta: „ennek a helynek a lelkéhez tartozik az irodalom, a zene és a képzőművészet”.

Pontosan ezt tartotta tiszteletben a New York Kávéház üzemeltetője, az Eventrend Holding, amikor 2006-ban – a hosszas, ám tökéletes, korhű felújítás után – átvette a kávéház vezetését. A cégcsoport tulajdonosai számára nem volt kérdés, hogy szükség van kulturális, irodalmi programok megrendezésére, hiszen a New York Café egykoron egyet jelentett a magyar művészeti élettel, a név pedig kötelez. Bármi is történt a történelem és a New York története folyamán, a kultúrát nem lehetett eltűntetni a patinás falak közül. Ezt pedig az új vezetés is felismerte és támogatta, így teret adott egy új kezdeményezésnek.

A kezdetek

A cégcsoport vezetői a művészeti élet lelkes rajongóinak számító közeli kollégákkal 2012 tavaszán kezdték el az az alapok szervezését. Céljuk volt olyan irodalmi, zenei és más művészeti ágakat érintő programok létrehozása, melyek méltóak a New York Kávéház múltjához, és melyeken keresztül kommunikálhattak, beszélhettek a legendás New Yorkról. Igyekeztek visszahozni a „newyork” falai közé azt a pezsgő, kulturális és művész életet, ami egykor a Kávéházat jellemezte, és amely a művészetekre érzékeny, igényes közönség számára is vonzó lehet. A művészeti élet felpezsdítéséért az elsődleges kezdeményezésük az irodalmi élet „visszacsalogatása” volt a Kávéház falai közé.

Az első próbálkozás: a New York Irodalmi Páholy

A New York Művész Páholy elődje a New York Irodalmi Páholy volt, amelyet Turczi Isván író-költő moderált, vezetett. Felébresztették a „newyorkos”, névre szóló asztal adományozásának hagyományait: azok a neves alkotók, akik egykoron sokat tettek a New York Kávéházért: az épületben működő számos szerkesztőség, kiadó, irodalmi újság vezetésével foglalkoztak, törzsasztalt kaptak, hogy újból otthonra találjanak a Kávéházban. Így 2012 áprilisában átadták a XXI. század első Törzsasztalát, amelyet a kétszeres Kossuth-és Baumgarten-díjas költő, Juhász Ferenc kapott. Ezt követően – az Irodalmi Páholy és a Művész Páholy működése alatt - Lator László költő, Ungvári Tamás tanár, irodalomtörténész, író, Jókai Anna költőnő, Janikovszky Éva költőnő, Czeizel Endre genetikus, Vásáry Tamás zongoraművész, Csányi Vilmos etológus, és Szabó Magda írónő munkássága és életműve előtt is ekként tisztelegtek.  A törzsasztalok mellé azóta is vendégek, turisták százai ülnek le nap, mint nap, így az ott olvasható életrajzok, idézetek által kaphatnak két nyelven izgalmas betekintést a magyar irodalom kiemelkedő alakjainak életébe.

A kortárs szerzők megmozgatása: az Irodalmi Pályázat

Az Irodalmi Páholy művészeti vezetője és a www.irodalmipalyazat.hu képviselője, Mihályi Géza szépíró versenyt hirdetett, korántsem véletlenül „nyugatos” témára. Ennek díjait a zsűri gyorsértékelése után Juhász Ferenc személyesen adta át az alkotóknak. A kezdeményezés alaposan megmozgatta a kortárs szerzőket: a kiírás szerint legfeljebb 140 pályázatot tudtak elfogadni, mivel ez a mennyiségű pályamű hamar beérkezett, korábban lezárták a jelentkezési időt. A feltételek között szerepelt, hogy a pályázók vers vagy rövid próza műfajban, legfeljebb 8 ezer leütéssel adhattak be pályaművet a szervezőknek. A neves zsűri – Karafiáth Orsolya író és költő, valamint Turczi István író – a helyszínen, vagyis a Világ Legszebb Kávéházában értékelték a beérkezett pályamunkákat. Korábban egyébként az összes mű felkerült az irodalmipalyazat.hu Facebook oldalára, így a közönség is szavazhatott, méghozzá egy like-kal.

A New York Színész Páholy

Párhuzamosan indult útjára 2012-ben a New York Színész Páholy, mely rendezvényestjein egy-egy színészt, színházhoz közeli alkotót invitált Csomós Éva házigazda a programra, így otthont adva újra a színművészetnek is a New York Kávéházban. Az utolsó New York Irodalmi Páholyt 2012 októberében tartotta a Kávéház, épp a Törzsasztal tulajdonos Juhász Ferenc: A pegazus istállói című kötetének bemutatójával.

Amikor két jó kezdeményezés egybeolvad egy még jobbá

2013 márciusában, a korábbi páholyokat összevonva, New York Művész Páholy néven indult útjára a máig sikeres rendezvénysorozat, mely az irodalmat, a képző-és filmművészetet, az alkotást helyezte beszélgetős estjeinek a középpontjába. Ez a rendezvény egyesítette a korábbi kezdeményezéseket és egyben minden várakozást felülmúlva vált a Főváros egyik legsikeresebb és leglátogatottabb kulturális sorozatává.

A szervezők a háziasszonyi feladatok ellátására Juhász Anna kulturális menedzser és irodalmárt kérték fel. A New York Művész Páholy megnyitása óta minden hónapban egy alkalommal várja az érdeklődőket, programjához meginvitálva zenészeket, írókat, táncművészt, festőművészt, bemutatva köteteket és születésnapokat ünnepelve. A sorozat estjeit a Kávéház híres Mélyvíz termében, illetve évente néhány alkalommal a New York Palota nagyszabású, ötszáz fő befogadására alkalmas ROMA termében rendezik meg.

A töretlen siker kulcsa

A New York Művész Páholy sikere egyfelől abban keresendő, hogy a szervezők minden hónapban lelkesen, a kultúra iránti elkötelezettségben szervezik rendezvényeiket. Mindig aktuális üzenet kerül a közönség elé úgy, hogy az esteknek egyértelmű jellege, hangulata legyen, a tudást, a kultúra, a művészet sokszínűségét, értékeit emberközelien, közvetlenül juttassák el a közönséghez. Ez a közvetlenség az egyik jellemzője a programoknak.

Nem kaphatna helyet egy ilyen méretű rendezvény akkor, ha a Kávéház vezetése, illetve ügyvezetője, Szabó Csaba nem tekintené szívügyének az eseményt. A lelkesedés azonban töretlen. Csakúgy, mint a háziasszonynak, Juhász Annának, aki hitelesen közvetíti a programokat, nem csak tudása és felkészültsége révén, hanem mert az irodalom az ereiben folyik: maga is egy kortárs költőóriás leánya.

Nem feledkezhetünk meg a ma már teljes mértékben szokatlan vendégkommunikációról sem. A rendezvény egyik lelke, Józsa Diana marketing vezető személyesen egyeztet és válaszol a résztvevők regisztrációira, kérdéseire. Ennek a kommunikációnak a családias, közvetlen kapcsolatok kialakításában nagy szerepe van, és ez a vendégek reakcióin meg is látszik. A New York Művész Páholy lelkes csapata Anna munkáját kiegészítve így tud maximálisan vendégközpontú, sikeres irodalmi programsorozatot alkotni.  

A legenda - legenda marad

Az elkezdett sorozatot folytatva, évről-évre az a cél, hogy a színvonalas, értékadó esteken a művészet és hazánk legelismertebb alkotói találjanak otthonra a Kávéházban, hogy legyen egy hely, ahol hasonló gondolkodású, a művészet, a kultúra iránt elkötelezett emberek találkozhatnak, ahol „New York-os” hangulatban havi egy esten a kultúra kerül fókuszba.

A New York Művész Páholy estjei mára olyan népszerűek, hogy a regisztráció indításától számított 1-2 órán belül elfogynak a helyek. Ez azt jelenti, hogy olykor több mint 500 vendég látogatja a programsorozat egy-egy estjét.




New York Café

New York Café Étlap

New York Café Galéria




LEGFRISSEBB HÍREK

Nyugat Bár

Kárpitok, mahagóni pult, süppedős szőnyeg és - egy kis félhomály. Nem csak kávézásra, hanem üzleti megbeszélésre, hangulatos baráti összejövetelre vagy romantikus elrejtőzésre is alkalmas a Nyugat Bár. Ha azt akarjuk, hogy ne legyünk túlzottan szem előtt, de mégis nyilvános helyen szeretnénk egy jót vacsorázni vagy kellemesen kávézgatni, az idén századik születésnapját ünneplő Nyugat Bár a legjobb választás.

Karácsony a New York Kávéházban

Közeledik a karácsony, ilyenkor mindenki azon a töri a fejét, mivel lepheti meg kedvesét, ami különleges, ami kettejükről szól, ami összeköti őket. A lista persze lehet végtelen, a kevesebb azonban néha több és érdemes a legegyszerűbb meglepetés mellett dönteni.

Bécsi szelet - New York Kávéház

A bécsi szelet, ez a végtelenül egyszerű, ám ízletes fogás szinte minden étterem étlapján szerepel. Otthon is könnyen elkészíthetjük, bár ha valódi bécsi szeletet akarunk falatozni, nem árt, ha betartjuk az eredeti receptet – mert ez csakis borjúból készülhet, másféle húsból már nem bécsi szelet, hanem: rántott hús.

További hírek >
New York Café TripAdvisor