Amiért szeretni fog minket

Enteriőr. Nemes színek és nemes anyagok. Arany és márvány, mindegyiken játszik a fény. De csak módjával. Sok-sok fa, fém, üveg, visszafogott elegancia. Nagy terek és meghitt zugok, lehet venni nagy levegőt, de el is lehet bújni. 

Hangulat. Mintha ott ülnénk a Nyugat szerkesztőségi asztalánál, Osvát kutakodó tekintetét megpróbáljuk állni, Karinthy egy kicsit ugrat minket, elmélázunk egy Tóth Árpád soron; mintha ott ülnénk a Nyugat szerkesztői és szerzői között, mintha…

Csend. Lehet csak úgy ücsörögni az asztalnál egyedül, lehet a semmibe meredni, ki a hatalmas táblaüvegen, lehet a megbomlott lelket pihentetni, poharat emelni, egy korty a hűs kávéból, aztán megint egy kicsit ellazulni, a semmibe meredni, az ablakon kinézni, egyedül, egy csésze kávéval. Nem zavar senki.

Zsibongás. Lehet társasággal érkezni, hangosan nevetni, hangoskodva érvelni, gesztikulálni, hadonászni, zajongani, a pincér nem szól ránk, talán egy kicsit csitít, csendre int, de csak diszkréten, mert látja, hogy élvezzük a társasági örömöket, az együttlétet, a zsibongást, és ez neki sincs ellenére.

Garcon. Az asztalodhoz vezet, majd előzékenyen megkérdezi, mit szabad, türelmesen vár a rendelésre, aztán szapora léptekkel a konyha felé veszi az irányt, és már hozza is a menüt, „kis irodalmi”, csak néhány falat, közben is odajön, ezt is nagy diszkrécióval teszi, ha nem kérsz semmit, eltávozik, mintha ott sem lett volna, ha rendelsz, azonnal kihozza, az egész ember maga az előzékenység és figyelem. Ennek így kell lennie.