A főúr mesél – Boscolo blog

„Szerdai nap volt. Jól emlékszem, délelőtt, nyugalom, csak néha remegtette meg az ablakokat a körúton elviharzó Combinó, már-már idilli béke lengte be a nagytermet, amikor egy japán csoport kért bebocsátást a Kávéházba. Mintegy a semmiből tűntek föl, jöttek az elmaradhatatlan fényképezőgépeikkel, kameráikkal, halk csevegésükkel és diszkrét mosolygásukkal, jöttek, és csak jöttek, szaporán kattintgatva, megörökítve mindet, ami arany, ami márvány, ami régi, ami európai, ami más, mint az otthon megszokott. Már elmentek, de emlékük itt maradt. Azóta néha kimonóval álmodom.”

„Ma a Szalonban szolgáltam föl. Ünnepi nap. Ilyenkor egy kicsit karmesternek érzem magam a vendéglátás nagy szinfónikus zenekarában. Vagy még inkább komponistának. Az olasz menüsor, mint egy jól megkomponált zenemű. De nem ám allegro, sokkal inkább adagio. Csak szépen tessék végigenni mindegyik fogást, amúgy andante: előételnek mortadellás hab mozarellás kenyérrel, és hagymacapuccino puffasztottrizses kacsamájjal, levesnek bazsalikom krémleves bivalymozarellával és paradicsomos ropogóssal, főételnek vargányás rizottó sáfrányos zúzával és szarvasgombával, valamint tengeri süllő karfiolpürén, kapris paradicsom bruscettával, és a végén a desszert: gorgonzóla és pecorino körte chutneyval, mézzel és diós kenyérrel, utána tiramisu kávé granite-val. Viharos taps, hosszan tartó bravózás, és már vége is volt a napnak.”

„Ma az étteremben szolgáltam föl. Külföldiek hada. Nincs idejük semmire. Sietnek. Nekem persze ez sem akadály. Elő a kostolóval. Magyaros menüsor. Mindenből egy falatka. Csak sorjában. Első fogás: hideg libamáj fügelekvárral, utána karalábé krémleves medvehagymahabbal. Jöhet a vadas nyúl derelye, és a zöldséges árpakása pirított borjúmiriggyel. Ezekben a falatokban az a jó, hogy nem telnek el tőle. Persze így sem ették végig a sort, de azért a desszertre tartogattak még egy kis erőt. Jól tették, mert stíriai metélt volt. Szigorúan egy falatkával csak. Egészségükre.”